S szólt a holló: Soha már!

Sziasztok!
Szögezzük le: Poe for president!
Imádom azt a haláli figurát, jobban mondva a munkásságát, ezért is éreztem szükségét, hogy megvegyem ezt a könyvet, hiszen jaj Istenem, jaj Istenem A holló című művének a refrénje a címe! Muszáj volt, hogy belenézzek, éreztem, ahogy hívogat. Persze, reménykedtem, hogy az írónő nem fogja telerakni csillámhollókkal meg hasonló misztikus szivárványos dologgal., de kellemeset csalódtam, bár a végén legszívesebben a falhoz csapkodtam volna a könyvet, de lássuk is:

Kelly Creagh - Nevermore

Műfaj: Misztikus, Thriller, Young Adult

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Oldalak száma: 522

Külső: Fekete és fehér... Vagy rózsaszín.... Szőke és fekete... Ellentétek ellentéte, a vonzás törvénye. Nekem nagyon tetszik, főleg az írott szöveg miatt.

Fülszöveg:

 Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.

Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

A történet egy tipikus sablonnal kezdődik. Végy egy szőke bombázót, akinek egy tuskó tajparaszt barátja van és az elit körben nyomulnak, mint az iskola urai, aztán adj hozzá egy csipetnyi kitaszítottat a sötét oldalról, egy gót srácot, akinek a külseje nem elég, hogy sötét, mint egy koporsóba zárt fekete lyuk, de még a modora is irritáló és az a tipikus bajkeverő jut róla eszünkbe, majd fűszerezd meg egy csipetnyi piszkálódással, vonzódással, verekedéssel és kész is egy átlagos történet és the end. DE NEM! Na, jó... De, de mégsem, mert itt korán sincs vége, sőt!

“– Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke vagyok és a pompom lányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok. Nagyon elegem van már ebből. 

– Csak azért, mert feketét viselek és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompom lányokat fogok terrorizálni, ha már itt tartunk.”

Az írónő stílusa az első oldaltól kezdve megteremti a kellő hangulatot és nem tudsz elszabadulni a soroktól, hiszen magával ragadnak és vagy épp Isobel világába, Varenébe vagy épp Poe világába repíti el az olvasót, ahol táncra kélsz vagy a Vörös halállal, vagy éppen te leszel a Trenton piramis tetején.

Aki olvasott már Poe-t, az tudja, hogy az elejétől kezdve borzong az ember, és mi van, ha ezt megspékeljük? Egy 500 oldalon át tartó folyamatos izgalom lesz rajtad úrrá és elkezded rágni a körmeidet. Egyszerűen zseniális, ahogy az írónő a felépített rózsaszín birodalmat fokozatosan bontja le és ad teret a rátelepedő sötétségnek és tébolynak.

“A rémisztő dolgok is lehetnek romantikusak.”

Tehát az alapszituáció: egy pompom lánynak, Isobelnek egy gót sráccal, Varennel kell megírnia az angol dolgozatát, amelynek témáját a fiú választotta ki, amely nem más, mint Edgar Allen Poe munkássága (+1 Varennek... :D ). Persze, alapból az, hogy Isobel és Varen sok időt tölt együtt a dolgozat miatt, nem tesz jót a lány szerelmi életének, ezért a pasija elkezd féltékenykedni és elkezdi megkeseríteni Varen életét, aki szépen higgadtan tűr, amikor néha legszívesebben odamennél és megcsapkodnád egy Háború és békével, hogy hékabéka ugroj már neki! Szerencsére Isobel szeme hamar felnyílik és szakít azzal a tuskóval, ezáltal kezd átalakulni egy tök szimpatikus karakterré, nem pedig az a marionett figura lesz, akit mindenki csak terelget. Végre, kezd magabiztos lenni és kezd lehullni a szeméről a köd. Kezdi észrevenni, hogy amiben eddig élt, az egy színjáték volt, és végre rájön, hogy mik az igazán fontosak, ráébred arra, hogy mi is a szerelem és mi fán terem a kitartó munka és az odaadás. Mindezt még színesebbé teszi, hogy olyan beszólásai vannak annak a csajnak, hogy az kész. Sokszor húztam mosolyra a számat és  néha-néha fel is nevettem kínomba, hogy ez mi?

“ Helló - hallotta, a hangsúlyból szinte érezte, ahogy azt kérdezi: Ó, te együgyü halandó, vajh miért keltettél fel a síromból? “

Ugyebár a másik főhősünk nem más, mint Varen. ( Nem tudom, hogy valakinek szemet szúrt-e az, hogy a Varen névből kijön a Raven, ami a hollót jelenti....? ) A titokzatos, sötét srác, akinek a puszta jelenlététől is megborzongunk, majd mosolygunk a szócsatákon, amelyeket Isobellel vívnak. Határozott jellem, aki legalább olyan különleges, mint Poe halála. Okos, tehetséges és az a tipikus tiltott gyümölcs, akibe úgy beleharapnál, hogy megtudd milyen is ő valójában. Ezt próbálja Isobel is elérni, ami sok akadályt állít elé. A kérdés: Vajon sikerül-e Isobelnek átugrania ezeket és ledönteni a falakat, hogy elérje a fiú lelkét? Ami mondjuk zavart, hogy nem sok “vonzásos” jelenet volt, de a vége felé kialakult és szikrát csiholtak, amely folyamatosan belobbant, majd sutty el is aludt, ahogy az írónő... Jó, ezt majd a végén.

“– Mit jelent az, hogy agyafúrt? 

– Agyafúrt – ismételte a fiú, miközben írt. – Ez egy melléknév, és olyan emberekre használják, akik ragyogó szellemi képességekkel rendelkeznek. Például olyanokra, akik ha már egy könyvesboltban vannak, eszükbe jut, hogy felálljanak és keressenek egy valódi szótárt, ahelyett, hogy milliónyi kérdést tennének föl.”

“ - Ugye, nem engem figyeltél?

A fiú csak hosszabb szünet után válaszolt.

- Én inkább úgy mondanám, megfigyeltelek. Sokkal kevésbé hangzik perverzül.”

Persze, a két fő karakter mellett megjelennek mellékszereplők, akik talán ugyanolyan fontosak. Ilyen a szószátyár, new yorki lány, Gwen, aki a tökéletes barátnő mintaképét hozza, aki nem ismer lehetetlent és még a szarból is felállítja Isobelt, hogy ne adja fel, vagy éppen Isobel öccse, Danny. A tipikus városi gyerek, akinek mindene a számítógép és a zombis játékok, de a kapcsolatukat az igazi szájkarate jellemzi.

 "- Nagyon szépet álmodtam - motyogta Danny, majd Isobel hallotta, ahogy újra a fal felé fordul. - Egyedüli gyerek voltam.

- Akkor aludj vissza!”

Fontos karakter még, az apuka. Bezony. Nem történet a történet féltő apuka nélkül, de annak kifejezetten örültem, hogy az írónő az apa-lánya kapcsolatra is nagy hangsúlyt fektet és nem hanyagolja el. Szerethető figura, aki olyan, mint egy kannibál, akitől épp most szaladt el a friss hús, és emiatt bármit képes érte megtenni.

Ki ne hagyjuk Reynolds figuráját. Nem sokat tudunk róla és eléggé egy idegesítő alak, akit én bezártam volna egy lámpásba és beolvasztattam volna valahogy, csak ne kerüljön elő többet, de nem... Mindig megjelent és bajt kevert! A tipikus kétszínű aljadék, aki amúgy nagyon bölcs...

“– Elviselhetetlen kínt az okoz, ha azok után sóvárgunk, akiket szerettünk, és valaha a miénk voltak, de már soha nem ölelhetjük át őket – folytatta Reynolds. – Ez az elképzelhető legszörnyűbb fájdalom.”

Persze azt meg kell említenünk, hogy az írónő, biztos sokszor látta az Eredetet, mert néha még nekem is zűrös maradt egy-egy rész és többször átolvostam, hogy most mi is történt és miért és Úristen és hogyan és jaj, de úgy érzem, ezek az apró, kimaradt sötét lyukak még inkább felspanolnak minket, hogy vajon mi lesz a következő lépés, mi fog történni. Nagyon jól bánik a szálakkal és az eseményekkel, mint mondtam, DE én úgy megcsapkodnám! Hogy lehet így befejezni egy könyvet? Hogyan?! Ahogy összecsuktuk a könyvet az úgy agyoncsapta az egészet, mintha összenyomtunk volna egy apró legyet. Szörnyű! Szóval remélem, hogy minél előbb a kezembe foghatom a második részét! Így nem lehet vége!

Összegezve: Ez egy nagyon jó és eredeti történet, amellyel nem csak jót borzonghatsz és szórakozhatsz, de még művelődhetsz is, hiszen sok hasznos információt, illetve sok idézetet tartalmaz a sztori. Tanúlságos, hiszen a karakterfejlődés folyamatosan jelen van. Sokaknak ajánlom, bár inkább a 16-tól fentebb korosztálynak, mert a fiatalabbaknak lehet érthetetlen lesz pár rész.

Megjegyzés: Amit én még a kötet végére odaírnék, tuti ez a Poe idézet lett volna:

“ Holt remények... Fáj az élet... Éjbe vész a fénysugár... Kár ma élni, kár ma már...”