Egy haláli szingli meséi

Író: Maryjanice Davidson

Cím: Egy haláli szingli meséi /eredetileg: Undead & Unwed /

Műfaj: erotikus-romantikus-misztikus

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Oldalak száma: 327
Külső: Hááááát... Meg kell mondjam elég érdekes a magyar borító, főleg mert eredetileg szőke a hősnőnk, és nem igazán harapták meg az elején, tehát ez egy baki a kiadó részéről.

Fülszöveg:

Ez a nap – akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja – rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött”

Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik és vámpírrá változott. Ez azonban még mindig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével…
És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai barátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclair és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámpírját.

Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra. Többek között azzal, hogy korlátlan hozzáférést biztosítanak a Manolo Blahnik cipők legújabb tavaszi kollekciójához.
MaryJanice Davidson remek, Betsy Taylorról szóló romantikus és humoros történetei azt mutatják meg, mi történne, ha a Szex és New York hősnője, Carrie Bradshaw összeakadna egy vámpírral…

Ez a történet eredetileg 2004-ben jelent meg, Magyarországon pedig 2011-ben, amikor a csapból is vámpír folyt, a WC-ből is ha nem vigyáztál előbújhattak, meg miegymás.

Nagyon sokáig bizonytalan voltam, hogy elakarom-e olvasni, vagy sem. Sokáig szemezgettem vele, aztán levettem a polcról és hazahoztam.

Régen nevettem ennyit olvasás közben. A történet nem a szokványos csillámvámpír létet dolgozza fel, sokkal inkább egy görbe tükröt tart, ami hihetetlenül jól sikeredett. Porrá égnek a napfénynél, félnek a szenteltvíztől és a szent dolgoktól, stb. +1

Az írónő lezser, szókimondó stílusa az első sortól kezdve megmosolyogtatja az embert, legalábbis nálam ezt érte el.

Betsy ( Elizabeth Taylor ) egy erősen divatőrült, cipőmániás, titkárnő, akit egy napon halálra gázolt egy autó, majd vámpírként magához tért egy halottas házban.

Az őrület akkor kezdődk el, amikor saját magát akarja különféle módokon megölni, hogyha már halott, akkor azt csinálja rendesen, de nem sikerült neki.

Egy tipikus szőke, temperamentumos, divatcentrikus liba a főhősünk, aki ismeri az önirónia fogalmát, illetve akinek akkora szája van, mint a bécsi kapu, de éppen ezért szerethető karakter.

“Nos, ez vagyok én dióhéjban: Elizabeth Taylor a nevem (tudom, tudom… nehogy te is elkezdd), szingli, a munkám kilátástalan (nos, többé már az sem), a társam egy macska. És olyan unalmas vagyok, hogy még az a szaros macska is elkóborol havonta háromszor, hogy egy kis izgalomban legyen része.”

A temperamentumos nő mellől nem hiányozhat, az ízig-vérig vámpír férfi, akit Sinclair testesít meg. Jóképű, izmos, türelmes, kőgazdag, vámpír, és szexmániás... Vagyis nem az, de mégis. Nem akarom lelőni a poént, hisz ennek külön története van.

“– Látod azokat a szarvasokat?
(…)
– Igen.
– Próbáljuk megközelíteni őket! Próbáld megérinteni a tehenet, mielőtt észlelné, hogy ott vagy mellette.
– Hogy szívrohamot kapjon? Jézusom, hiszen borja van. Micsoda szívtelen dög vagy!
– Akkor a borjút – mondta türelmetlenül.
– Hogy megijesszük Bambit? Sinclair, komolyan mondom, ha nem vámpír lennél, a pokolra kerülnél.
Kezét a szeme elé tette, és nem szólt egy szót sem, ajkát összeszorította. Ismertem ezt a tekintetet. Apám, néhány tanárom és a főnökeim néztek így néha. Valószínűleg igen erősen koncentrálhatott, hogy meg ne fojtson.”

Az igaz, hogy a szereplőit néha megcsapdostam volna a Háború és béke köteteivel, mert hébe-hóba túlzásokba esett. Például Nick esetében, akiről kiderült, hogy egy agresszív állat.

“Sajnos attól még nem kerülök közelebb Nick ágyához, hogy vágyakozva nézek rá... Mikor is feküdtem le valakivel utoljára? Nem mintha prűd lennék. Csak válogatós. Nagyon-nagyon válogatós.”

Összességében egy humoros, nőcis történet, ami talán arra buzdít, hogy mindig van egy kiaknázatlan lehetőség valahol jó mélyen és sosem késő azt megtalálni. Fel kell vállalnunk a ránk bízott kereszteket még akkor is, ha egy csomó vérszívó is lóg a nyakunkban, amit ha így olvasunk, még viccesebb, mint alapjáraton.

Az események pörögnek, a párbeszédek gördülékenyek, a főgonosz, gonosz, és a főhősünk, szingli marad...