A csábítás kilenc szabálya

Író: Sarah Maclean

Cím: A csábítás kilenc szabálya

Műfaj: Romantikus

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Oldalak száma: 496

Külső: A borító letisztult, egyetlen női alak, arc nélkül, vagy is csak egy tűzpiros ajak látszik, amely sejtetni enged a történet erotikusabb momentumaira. De ezen kívül, minden az olvasó fantáziájára van bízva. A színei fekete-arany, nagyon letisztult, elegáns hatást kelt. Összességben nagyon impozáns.
Fülszöveg: Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfimódra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban.
Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy megszeg minden szabályt és végre élvezni fogja az életet!
De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kell egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John, Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya.
Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk.

A Csábítás kilenc szabálya olyan könyv, amelyet titokban vagy nyíltan, de minden lány imád. Mert mindannyian szeretjük a romantikus történeteket, amelyeknek biztos happy endingje van, mindannyian szeretnénk egy herceget, fehér lovon (de jó fehér merciben is), mindannyian szeretnénk egy olyan férfit, aki meghalna értünk és sorolhatnám tovább az idők végezetéig.  Ez is egy ilyen könyv.

Maga a történet:

Callie egy átlagos, szürke egérke, aki még magának se vallja be, hogy utálja az életét. Aztán veszi a bátorságot, és megváltoztatja azt. És igazából ez a történet fordulópontja. Ami ezután jön, már „csak” az, hogy ezt hogyan valósítja meg.

„Az olyan férfiak, mint Ralston, nem az olyan nőknek valók, mini te,

Callie.”

Ralston az a férfi, akit minden nő akar. Jóképű, vicces, jó a teste éééés (dobpergést), rosszfiú. Igen, jól olvastátok. Rosszfiú. Gazdag, nőtlen, nőcsábász (Tudunk még ilyen tökéletes férfi jelzőt? Bepakolhatjuk ide, mert Ralston mind megtestesíti ezt, úgy, hogy az írónak nem volt vele nehéz dolga vele).

„– Nos, Lady Calpurnia? – évődött halkan Ralston. – A múltam

mely sötét epizódjára célozgat?

Callie ránézett, és látta, hogy milyen kihívó a férfi tekintete.

– Ó, többet is tudnék említeni, mylord! – mondta hanyagul,

élvezve az évődést. – Igaz, hogy egyszer kiugrott egy grófnő

ablakából és szerencsétlenségére pont egy szúrós bokorban landolt?

A meglepődéstől Ralstonnak leesett az álla, de mosolyogva

válaszolt:

– Egy valódi úriember nem cáfolja, de nem is támasztja alá a

hasonló híreszteléseket.”

Adjuk össze a kettőt és megkapjuk a történetünk, egy kis 18. századdal fűszerezve.

Még is mi teszi ezt a könyvet többé? A humor. Eleget olvastam már ahhoz, hogy tudjam, mitől lesz egy történet több, mint a másik ezer. És ezt a könyvet ez emeli ki az árnyékból. 

„– Ó, valóban? Milyen híreszteléseket?

Callie újra elvörösödött, de a férfi nem hagyta annyiban a dolgot.

– Lady Calpurnia, milyen pletykákra gondol?

Callie zavarában köhintett egyet, aztán így válaszolt:

– Fél füllel azt hallottam, hogy ön állítólag félmeztelenül

otthagyott egy grófnét a télikertben, miközben ön a férj haragja elől

az ablakon át távozott.

– Ez azért túlzás.

– Azt is mondják, hogy ön otthagyta az ingjét, amit a férj

bosszúból elégetett.

– Nem kis túlzás.”

Természetesen a végéről nem hiányzik a jól megérdemelt „happy end” sem.  

A karakterek:

·         Calpurnia/Callie olyan lány, akiként el tudjuk magunkat képzelni. Képesek vagyunk magunk is utálni a helyzetet, amiben van. Hiszen melyik szingli nő ne rettegne attól, hogy huszonnyolc évesen még mindig egyedül van? Még is, amikor Callie mer változtatni, féltjük. Mi lesz, ha nem sikerül neki? Mi lesz, ha tönkre teszi a jó hírét és nem csak vénlány, de rossz nevű vénlány lesz? A kezdeti szürke egérből, igazi belevaló nő lesz, aki nem fél. De legalábbis le tudja győzni a kis elbátortalanító hangokat.

·         Ralston már más tészta. A történet folyamán nem változik sokat, azon kívül, hogy rádöbben, a szeretet nem csak pusztítani képes, hanem építeni is. A legeslegvégéig úgy voltam az ő karakterével is, ahogy a könyvel. Nem tudtam eldönteni, hogy imádjam vagy utáljam, mert az egyik kezével simogatott, a másikkal meg… Reméltem, hogy behúz egyet a saját képébe. Kétszer.

·         A többi karakter: A többi karakter kicsit felszínes, alig tudunk meg róluk valamit. Az író annyi információt csepegetett róluk a történetbe, hogy megértsük miért is vannak ott, vagy miért teszik ott, abban a pillanatban azt, amit. De hát végül is, ezért mellékszereplők.

„– Úgy tűnt, hogy teljesen elvesztetted az önuralmadat, amikor

láttad, hogy Lady Calpurniával táncolok.

– Ez enyhén szólva túlzás.

– Szerintem nem, Gabriel. A zongoristát halálra rémítetted, a

tánctanárt kirúgtad, a húgunkat kizavartad a teremből, nem beszélve

a célozgatásról, hogy nem vagyok valódi úriember. – Azt akarod mondani, hogy nem flörtöltél vele szégyentelenül? –

kérdezte Ralston mogorván.

– Flörtöltem? Igen. Szégyentelenül? Dehogy!”

Értékelés:

Az első perctől fogva képtelen voltam eldönteni, hogy imádom vagy utálom a könyvet és szinte végig betegesen vihogtam vagy kapartam az arcomről a bőrt, aztán amikor az elfogyott, a húst. És végig azt sikoltozta az agyam, hogy… KOMOLYAN?! EZ MOST KOMOLY?!

Ezt a könyvet el kell olvasni, mert ez egy jelenség. Nincs rá más szó. Tényleg ajánlom ezt a történetet, minden olyan lánynak, aki szereti a z ilyeneket, de vannak benne +18-as jelenetek, szóval… csak óvatosan!

„Tudod, Juliana,

minden nő életében eljön az a pillanat, amikor mindenre képes lenne

egy csókért.”

Jó olvasást!