Író: John
Green
Cím:
Csillagainkban a hiba
Műfaj:
Romantikus, dráma
Kiadó: Gabo
könyvkiadó
Oldalak száma:
296
Külső: Mostanra már két féle borítóban is megjelent, mivel nekem
még a „régi” van meg, ezért azt fogom elemezni, a másik indokom pedig az, hogy
nem szeretem, amikor egy könyvre a filmből kivágott képet raknak. Szóval az
eredeti kép, kék alapon fehér-fekete írás, fekete csillagokkal. A bohókás írás
valahogy jelzi a történetben is fellépő kettősséget, hisz hol a nevetéstől, hol
a szomorúságtól törölgetjük a könnyeinket. A kiadó javára írom, hogy nem sokat
választottak az amerikai borítón, nem úgy, mint mondjuk a Harry Potterén… Az
„új” borítón a híres Augustus-Hazel párost láthatjuk, szerintem azt a képet már
mindenki unásig ismeri.
Fülszöveg: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és
biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban
van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a
támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem
várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...
A csillaginkban a hiba - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
A csillaginkban a hiba - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Szóval a Csillagainkban a hiba… Eszembe se jutott kritikát írni róla, de az egyik admin (Cat Br.) szóba hozta, és mivel hármunk közül csak én olvastam, megegyeztünk, hogy megírom ezt a kis firkálmányt.
Szerintem
nincs olyan nyugati ember a földön, aki nem hallott volna már erről a könyvről,
amelyet egy jól ismert youtuber, John Green írt. Nem ez az első könyve, de ez
kapta a legnagyobb visszhangot, és ez hozta meg számára a hírnevet. A
történetet, egy tényleg létező kislány ihlete, aki sajnos nem régiben
elhalálozott.
"Az összes brosúra, weboldal meg hasonló a rák mellékhatásai közé
sorolja a depressziót. Pedig a depresszió nem a rák mellékhatása. A depresszió
a haldoklás mellékhatása"
Maga a történet:
Igen érdekes. Egy rákos, tizenéves lányról
szól, aki lemarad mind arról, amely egy egészséges társának tök normális, majd
egy napon, az utálatos támaszcsoportban találkozik Augustus Waters-zel, aki
fenekestül felforgatja a világát. Augustus felgyógyult rákjából, bár
elveszítette az egyik lábát, ennek ellenére olyan, mintha mindig egy rózsaszín
szemüvegen keresztül nézné élete filmjét. Természetesen egyre közelebb kerülnek
egymáshoz, felfedezik a szerelem különleges világát, miközben tisztában vannak
vele, hogy az idejük egyre fogy. A történet középpontjában még sem ez, hanem
Hazel kedvenc könyve áll (amely a valóságban nem létezik, Green alkotta meg),
és amelyért képesek átszelni az óceánt is.
A történet
folyamatosan váltakozik a boldogság és a szomorúság között, szó szerint
játszadozik velünk. Úgy vettem a kezembe a könyvet, hogy az utolsó száz oldalt
állandóan meg kell majd szakítanom az állandó szipogás és orrfújás miatt, ám ez
nem történt meg. Igen, megható a történet, igen, nagyon szomorú… De hogy tele
sírjam a párnámat?! (Lehet, csak ennyire szívtelen vagyok).
„Ezután
bemutatkozunk. Név. Kor. Kórisme. Hogy vagyunk ma. Hazel vagyok, mondom majd,
ha rám kerül a sor. Tizenhat éves. Pajzsmiriggyel indult, de mostanra
berendezkedett egy impozáns kolónia a tüdőmben. És teljesen oké vagyok.”
A szereplők:
Kidolgozottak, erősen a lelki világukra
fókuszált lencsével szemlélhetjük őket. Szerintem mindannyian hihető,
hétköznapi emberek (bár Augustus talán kicsit kevésbé hihető), összességében jó
munkát végzet az író.
Hazel problémái és fájdalma átérezhető, megérthető,
nem érezzük úgy, hogy túl sokat nyavalyog vagy épp indokolatlanul van rossz
kedve. Koránál jóval érettebb, okos lány, aki tisztában van azzal, hogy az élet
nem habos torta és a dolgoknak ára van.
Augustus karaktere kijjebb esik a látókörünkön, Hazel
szemén jön át, még is ami megfogja az olvasót, az a korábban emlegetet
pozitivizmusa, és bölcsessége.
„Eljön az idő, amikor mind halottak
leszünk. Mind. Eljön az idő, amikor nem marad ember, aki emlékezzék,
hogy léteztünk, vagy arra, hogy
fajunk bármit is csinált. Senki sem marad,
hogy emlékezzék Arisztotelészre
vagy Kleopátrára, pláne rád. Elfelejtenek mindent, amit tettünk, építettünk,
írtunk, kigondoltunk és felfedeztünk. (...) Ha az emberi feledés elkerülhetetlensége
aggaszt, annyit javasolhatok, ne törődj vele. Isten a
megmondhatója, mindenki ezt teszi.”
Értékelés:
Mindenképpen ajánlom
olvasásra, lehetőleg egyedül, zavargálások nélkül, hiszen csak akkor jön át a
lényeg ha figyelünk (illetve ha még is túlságosan meghatna, ne a buszon jöjjön
ránk a sírógörcs). Többször is ajánlatos, hát ha az első alkalommal nem vettünk
valamit észre.
A film nem sokára a mozikban (vagy már ott is van,
ezt most nem tudom), nagyon jó kritikákat kapott. Mivel az író ott volt a
forgatásokon, remélhetőleg nem torzították el a történetet, így ugyanazt az
élményt fogja adni (vagy még jobbat), mint a könyv. De tudjátok a szabályt:
Film előtt a könyv! Jó olvasást!
„Néha elolvasunk egy
könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk
lesz, hogy az összetört világot
nem lehet újra összerakni addig, amíg
minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet.
Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni
másoknak, olyan különlegesek,
ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet
reklámozni árulásnak tűnik.”
Nem vagy szívtelen, én sem sírtam rajta. Sőt, talán egy kicsit csalódtam is benne, bár ezzel valószínűleg csak én vagyok így.
VálaszTörlésAkkor jó :) Igen, én is beleakartam írni, de valahogy már lemaradt. Én is többet vártam tőle.
TörlésÉn is így voltam vele. Mindenhol azt láttam, hogy mennyire jó könyv, és, hogy mennyit sírtak rajta. Mikor én elolvastam a könyvet egyetlen egy könnycseppet sem sikerült hullajtanom, akármennyire is próbáltam. Én is kissé csalódott vagyok, mert mégsem volt ez annyira megindító.
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy nem én gondoltam így egyedül. Szerintem ezzel a reklámmal sok olvasót veszített az író.
TörlésNem maradt meg nekem óriási könyvélményként, de összességében tetszett, és (lehetséges, hogy a mostanában érzékeny lelkiállapotom számlájára írható), én zokogtam rajta. :)
VálaszTörlésSzia! Akkor elég sokan vagyunk, akik csalódtak benne :/ De én is úgy vagyok vele, hogy egyszer jó olvasmány volt. Most kíváncsi leszek a filmere.
Törlés