Csillagainkban a hiba

Író: John Green

Cím: Csillagainkban a hiba

Műfaj: Romantikus, dráma

Kiadó: Gabo könyvkiadó

Oldalak száma: 296

Külső: Mostanra már két féle borítóban is megjelent, mivel nekem még a „régi” van meg, ezért azt fogom elemezni, a másik indokom pedig az, hogy nem szeretem, amikor egy könyvre a filmből kivágott képet raknak. Szóval az eredeti kép, kék alapon fehér-fekete írás, fekete csillagokkal. A bohókás írás valahogy jelzi a történetben is fellépő kettősséget, hisz hol a nevetéstől, hol a szomorúságtól törölgetjük a könnyeinket. A kiadó javára írom, hogy nem sokat választottak az amerikai borítón, nem úgy, mint mondjuk a Harry Potterén… Az „új” borítón a híres Augustus-Hazel párost láthatjuk, szerintem azt a képet már mindenki unásig ismeri.

Fülszöveg: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...
A csillaginkban a hiba - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Szóval a Csillagainkban a hiba… Eszembe se jutott kritikát írni róla, de az egyik admin (Cat Br.) szóba hozta, és mivel hármunk közül csak én olvastam, megegyeztünk, hogy megírom ezt a kis firkálmányt.

Szerintem nincs olyan nyugati ember a földön, aki nem hallott volna már erről a könyvről, amelyet egy jól ismert youtuber, John Green írt. Nem ez az első könyve, de ez kapta a legnagyobb visszhangot, és ez hozta meg számára a hírnevet. A történetet, egy tényleg létező kislány ihlete, aki sajnos nem régiben elhalálozott.

"Az összes brosúra, weboldal meg hasonló a rák mellékhatásai közé sorolja a depressziót. Pedig a depresszió nem a rák mellékhatása. A depresszió a haldoklás mellékhatása"

 

Maga a történet:

 Igen érdekes. Egy rákos, tizenéves lányról szól, aki lemarad mind arról, amely egy egészséges társának tök normális, majd egy napon, az utálatos támaszcsoportban találkozik Augustus Waters-zel, aki fenekestül felforgatja a világát. Augustus felgyógyult rákjából, bár elveszítette az egyik lábát, ennek ellenére olyan, mintha mindig egy rózsaszín szemüvegen keresztül nézné élete filmjét. Természetesen egyre közelebb kerülnek egymáshoz, felfedezik a szerelem különleges világát, miközben tisztában vannak vele, hogy az idejük egyre fogy. A történet középpontjában még sem ez, hanem Hazel kedvenc könyve áll (amely a valóságban nem létezik, Green alkotta meg), és amelyért képesek átszelni az óceánt is.

A történet folyamatosan váltakozik a boldogság és a szomorúság között, szó szerint játszadozik velünk. Úgy vettem a kezembe a könyvet, hogy az utolsó száz oldalt állandóan meg kell majd szakítanom az állandó szipogás és orrfújás miatt, ám ez nem történt meg. Igen, megható a történet, igen, nagyon szomorú… De hogy tele sírjam a párnámat?! (Lehet, csak ennyire szívtelen vagyok).

„Ezután bemutatkozunk. Név. Kor. Kórisme. Hogy vagyunk ma. Hazel vagyok, mondom majd, ha rám kerül a sor. Tizenhat éves. Pajzsmiriggyel indult, de mostanra berendezkedett egy impozáns kolónia a tüdőmben. És teljesen oké vagyok.”

A szereplők:

 Kidolgozottak, erősen a lelki világukra fókuszált lencsével szemlélhetjük őket. Szerintem mindannyian hihető, hétköznapi emberek (bár Augustus talán kicsit kevésbé hihető), összességében jó munkát végzet az író.

                Hazel problémái és fájdalma átérezhető, megérthető, nem érezzük úgy, hogy túl sokat nyavalyog vagy épp indokolatlanul van rossz kedve. Koránál jóval érettebb, okos lány, aki tisztában van azzal, hogy az élet nem habos torta és a dolgoknak ára van.

                Augustus karaktere kijjebb esik a látókörünkön, Hazel szemén jön át, még is ami megfogja az olvasót, az a korábban emlegetet pozitivizmusa, és bölcsessége.

„Eljön az idő, amikor mind halottak leszünk. Mind. Eljön az idő, amikor nem marad ember, aki emlékezzék, hogy léteztünk, vagy arra, hogy fajunk bármit is csinált. Senki sem marad, hogy emlékezzék Arisztotelészre vagy Kleopátrára, pláne rád. Elfelejtenek mindent, amit tettünk, építettünk, írtunk, kigondoltunk és felfedeztünk. (...) Ha az emberi feledés elkerülhetetlensége aggaszt, annyit javasolhatok, ne törődj vele. Isten a megmondhatója, mindenki ezt teszi.”

                Értékelés:

Mindenképpen ajánlom olvasásra, lehetőleg egyedül, zavargálások nélkül, hiszen csak akkor jön át a lényeg ha figyelünk (illetve ha még is túlságosan meghatna, ne a buszon jöjjön ránk a sírógörcs). Többször is ajánlatos, hát ha az első alkalommal nem vettünk valamit észre.

                A film nem sokára a mozikban (vagy már ott is van, ezt most nem tudom), nagyon jó kritikákat kapott. Mivel az író ott volt a forgatásokon, remélhetőleg nem torzították el a történetet, így ugyanazt az élményt fogja adni (vagy még jobbat), mint a könyv. De tudjátok a szabályt: Film előtt a könyv! Jó olvasást!

„Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik.”