A végzet ereklyéi- Csontváros

Főszereplők: Lily Collins, Jamie Campbell Bower, Robert Sheehan

Megjelenés éve: 2013

Műfaja: misztikus, romantikus

Film hossza: 2 óra 10 perc

Hát akkor ezennel megérkezett a Könyvtitok és más drogok első filmkritikája. Én személy szerint nem szeretem a mainstream és a csajos filmeket, de mivel nyomon követek elég sok filmkritikával foglalkozó blogot és csatornát, elég kevés helyen láttam ezt a filmet, szóval gondoltam… lenyomom. De tőlem nem sok hasonlót fogtok látni, ezt garantálom :D ilyen reakciókat csak az új Superman és az Alkonyat volt képes belőlem kiváltani…

Gondolom mindenki felfigyelt már arra, hogy manapság nagyon, de nagyon elterjedtek a könyvadaptációk, amivel nem is lenne önmagában gond, hisz nézzük meg, a Gyűrűk ura is kultuszfilmmé nőtte ki magát. Hogy honnan kezdődtek a gondok? Igen-igen. Pontosan attól. Az Alkonyattól. Amikor egy semmitmondó tinikönyvet próbáltak vizuális formára átvinni… azóta pedig folyamatosan jönnek ki az ehhez hasonló filmek, és a miénk is ilyen. Hogy miről is van szó? A végzet ereklyéiről.

(előre leszögezném, hogy nem olvastam a könyvet, fogalmam sincs róla, tehát csakis a filmet fogom nézni)

Tehát vegyünk egy marhajó alapötletet (ami ugyan kicsit lerágott csont, de mégis, ezt a sémát újra és újra meg lehet újítani izgalmas módon, ez is hasonló), fantasztikus látványvilágot és epic harcokat.

Igen, A végzet ereklyéit gyakorlatilag ez dobja fel. Engem mindig is érdekelt ez a transzcendens harc, a misztikus tárgyak, eszmék, a rejtélyes helyszínek, a tárgyak mögötti tárgyak, az olyan dolgok, amiket más nem láthat, csak a kiválasztott. Ehhez pedig csak jönnek a fantasztikusan gyönyörű díszletek, amik komolyan mondom, meggyőztek arról, hogy igen, ez tényleg létezik. Egyszerűen brutálisan szép. Az effektek a helyükön vannak, a cgi jó, ugyan nem értek hozzá, de nem igazán láttam benne hibákat. Tehát összességében azt kell mondanom, hogy a stáb e téren nagyon kitett magáért, ami nem is csoda, tekintve, hogy mégiscsak egy „elképzelt világról” van szó.

A harcok pedig nagyon jól vannak megkoreografálva, pörgősek és a kamera nincs kapkodva, minden kis szikrát és mozdulatot látunk. Tetszett a farkasok harca, Jocelyn kis akciója, a végén a démonos verekedés, a kardos fight-ok, de a lejobban a vámpíros rész jött be. Leesett az állam, komolyan. Pedig nálam ezt a reakciót nehéz elérni.

Azonban ezek még nem tesznek egy filmet igazán jóvá… az ilyen valójában nem múlik a tehetségen, csak a betanult mozdulatokon. Persze hozzátesz az összhanghoz, de egy szar cgi-cicán röhögünk egyet, viszont a többi miatt képesek vagyunk egy filmen keresztül fogni a fejünket. Akár KÉT TELJES órán át! (észrevettétek, hogy évek óta nem képesek két óra alatti filmeket forgatni?...)

Tehát összességében A végzet ereklyéi jó film?

Nem. Nagyon nem.

Nagyjából két oldalnyi hülyeséget írtam föl jegyzetekbe, miközben a filmet néztem. Egyszerűen az egész annyira buta, hogy én azt nem tudom nektek leírni… és itt nem csak arról van szó, hogy a film a nézőit nézi madárnak, hanem saját magát is! Komolyan mondom, hogy voltak olyan pillanataim, amikor hangosan kiabáltam.

Tehát főhősnőnk Klári, akiből a rendezők próbáltak egy tipikus kocka csajt csinálni, aki visszahúzódó és felolvasásokra jár. Azt mondjátok, hogy ennek befolyásolnia kéne a történet kimenetelét? Igen, szerintem is, de lehet, hogy így van, viszont mi ezt nem tudjuk… elég hamar belejön a badass szerepkörbe, amit a fekete latexba burkolt angyali harcosok (HAHA! Érzitek ezt a rendkívüli kreativitást? Ők a jófiúk… de feketében! Waah!) kínálnak neki. Klári szemöldöke külön életet él, de mindez nem segít semmit a színészi képességein. A drágám szép-szép, dögös, jó benne gyönyörködni, de színészkedni azt nem tud. Bár még mindig jobb, mint Bella-barátnénk.

A Simont alakító csávó elmegy, Jace karakterét kedveltem, mert voltak jó pillanatai, azonban néha ütni tudtam volna… (na erről majd később). Még szerencsétlen Lena Headey is - aki viszont nem a rossz alakításról híres – olyan furán alszik ebben a két órában, hogy azt érdemes kimerevíteni és megnézni. Cersei Lannister arcot vág végig (úgy érzem, hogy ez a szerep nem tartozott a kedvencei közé… vérontást sejtek :D). Aki viszont nagyon jó volt, az Klári apja. Nem tudom, hogy ki az az ember, de remekül hozta az elmebeteget. Remélem még másutt is látom. Isabelle jó volt, ahogy Alec is, de hát belőlük nem láttunk sokat. A castingot tekintve viszont annyi pluszt felhoznék, hogy róluk legalább elhittem, hogy annyi idősek, amennyinek be vannak állítva.

Néha voltak olyan pillanatok a filmben, ahol az operatőri munka nem volt a toppon. Például a mai napig nem vagyok képes megfejteni, hogy a film elején lévő klubbos jelenetet hogy kell nézni O.o

Azonban ezeket még mind meg is bocsájtanám a filmnek, de mi az, ami a leginkább kihozott a sodromból?... Az a rohadt szerelmi szál…

MIÉRT?! HOGYAN?! MIKOR?!

Egy kis újítást behozva a filmbe ezúttal nem szerelmi háromszög, hanem szerelmi négyszög alakult ki (egy kis homoszexualitást becsempészve), de a középpontban természetesen a két főhős, Klári, és Mr. Furcsaarcszerkezet áll.

Én komolyan nem értem, hogy ők hogy kerültek össze… hozzák a tipikus klisét, a csaj ráesik a pasira, majdnem csók, és innentől megy a nagy álmodozás. De itt legalább nem viszonzatlanul.

A virágkertes jelenet valami baromi szép, de megmondom őszintén, hogy sokkal szívesebben néztem volna azt a helyet két órán keresztül, mint ennek a két szerencsétlennek a nyáladzsását! Az egyik pillanatban csókolóznak, a másik pillanatban pedig Jace annyira beflegmul, hogy arra nincsenek szavak. De miért? Mert a srác, akit fellógattak egy rohadt ciszterna fölé bement a régi barátnője szobájába, hogy megkeresse?! És egyáltalán miért kell állandóan a szexszel felhozakodni? Jó-jó, én megértem, hogy ő pasiból van, de indokolatlanul dobálja ezekkel szegény Klárit, akit azonban végül is annyira nem visel meg a dolog, egy szemöldöke izma se rándul. De azért persze kiabál, mert kell neki…

Olyan apró hülyeségekről meg már nem is beszélek, hogy Klári az ajtó melletti falhoz bújva elkerüli az agyvelőkutya támadását, vállbakaszabolja a vérfarkast, ami láthatólag nem akar neki ártani, a Boss a fontos alkatrészt nem viszi magával, hanem a szerkezettől három méterre található virágcserépbe dobja (viva la virágcserép), illetve a főszereplők a drámai feszültség végett kénytelenek átszánkázni a démonok között, amikor alig van idejük…………… annak ellenére, hogy az orruk előtt ott van egy méternyi lyuk, amin átjuthatnak… mindegy. Én már ezen meg se lepődöm…

Emellett pedig vannak olyan mozzanatok, amik tök érdekessé teszik az egész filmet, viszont nem tudjuk, hogy mi értelme, és hogy történik. Lehet, hogy a könyvben el van magyarázva, de itt nincs. Ilyen például: oké, hogy vasport szórnak a padlóra és úgy követik a boszit, de hogy?? Mágnest tettek a pészmékerébe?! Illetve szerintem azért nem ártott volna elhinteni egy kis infót arról, hogy MÉGIS MIÉRT AKARJA MINDENKI AZT A ROHADT KELYHET?! A filmben erről egy szó nincs (vagyis én nem vettem észre).

Tehát összességében én nem ajánlom ezt a filmet, csak azoknak, akik nem a filmművészet magas színvonalú képviselésére akarnak látni egy példát, illetve csak a nagyon nagy fanatikusoknak, nekik úgyse ront semmit az élvezeten a sok baromság (bár ahogy hallottam, ők se voltak vele túlságosan megelégedve).

Sajnálom, pedig nagy esélyek voltak ebben a sztoriban, még film szempontjából is.