A közvetlen
barátaim körében még senki nem hallott róla, de az utóbbi időben valahogy
mindig szembejött velem, így ennek, illetve a pozitív kritikáknak köszönhetően
úgy döntöttem, hogy én is a kezembe veszem. Azon már meg sem lepődtem, hogy ez
is egy trilógia. Ma már azon kell csodálkozni, ha egy könyvnek nincsen
folytatása.
Nagy
reményekkel álltam neki olvasni, mivel bárhol is került szóba, mindenhol
dicsérték, így lehet, kicsit túl nagy elvárással voltam iránta, és ez okozta,
hogy aztán nagyot csalódtam. Egyszerűen nem tudtam ráhangolódni a történetre,
és csak azért küzdöttem át magam rajta, mert könyvet nem szeretek félbehagyni,
és ennek köszönheti az írónő, hogy neki állok majd a folytatásoknak is, de
haladjunk sorjában.
„Az ember
néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell
figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell
guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az
ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a
segítségével. De én tudom az igazságot(...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és
lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák
összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni
a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás.”
A történet:
Adott Lena,
egy nem sokára 18 éves, átlagos lány - és ezt a szürke kisegér mivoltát minden
második mondatban az orrunk alá is dörgöli - ha ez nem lenne elég, legjobb
barátnője, Hana, természetesen egy gyönyörű, minden szempontból tökéletes
tinédzser, (csak, hogy érezzük a kontrasztot). Lena egy olyan világban él, ahol
a szerelem betegségnek számít, ezért mindenkit aki betölti a tizennyolcadik
életévét kigyógyítanak/kikezelnek belőle. Történetünk elején, főszereplőnk alig
várja, hogy átessen a kezelésen és végre olyan élete lehessen amiben semmi
probléma nincs, de megismerkedik Alex-szel és minden a feje tetejére áll.
"Kilencvenöt
nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta.
Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban,
habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az
emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon:
akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem."
Ha
kivesszük a történet alappillérét, vagyis, hogy a szerelem betegség, a történet
nem más mint egy marék klisé, amitől az ember csípés nélkül pókemberé változik
és megmássza szobája falát. Ezért inkább most az érdekes részre koncentrálok. A
mostanában megjelent rengeteg disztópia között, tényleg érdekesnek és
különlegesnek találtam ezt az ötletet, nem olvastam még ehhez hasonlót.
„A szív
törékeny dolog, ezért kell nagyon vigyázni rá.”
A könyvel a
másik nagy problémám a szerelmi szál volt, hisz sok helyen úgy emelték ki, hogy
kiemelkedően jó, romantikus regény. Ezt én egyáltalán nem érzékeltem (nagy
sajnálatomra, mert egyébként imádom őket). Az egész művön keresztül
megfoghatatlan, távolinak tűntek a karakterek, sem Lenát, sem Alexot nem voltam
képes megszeretni és ezáltal nem tudtam megélni a kapcsolatukat (pedig
szerintem muszáj az olvasónak is részesévé válni egy könyves kapcsolatnak,
hiszen akkor tudunk izgulni értük, akkor tudunk együtt érezni velük és akkor
akarjuk, hogy boldogan éljenek míg meg nem halnak). Így, az én szempontomból
mint romantikus regény megbukott, egészen a végéig, ahol egy pillanatra
megérintettek, de sajnos ez nem volt elég.
„Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat,
De meglehet, hogy repülni fog.”
De meglehet, hogy repülni fog.”
A szereplők:
Lena: tényleg átlagos lány, sem több sem
kevesebb, az írónő jó munkát végzett vele. Sokkal többet is kilehetett volna
hozni ebből a karakterből, bár némi fejlődés érzékelhető Alex ráhatására. A
történet elején Lena szabályszerető, engedelmes, nem gondolkodó lény, aki
elfogadja azt amit elé raknak, míg a végére, megtanul gondolkodni, felismeri
világa hazugságait és ki is akar szabadulni belőle.
Alex: Mivel Lena szemén keresztül
ismerjük meg, (vagy éppen nem), nem sok derül ki róla. Mint minden ilyen
történetnél, vártam, hogy én is beleszeressek, de valahogy nem jött.
Viaszfigura maradt, akivel nem érdekel, hogy mi történik. Annyi kiderül a
történetből, hogy kitartó, erős személyiséggel rendelkező srác.
A többi karakter: Nagy potenciált láttam
még Hanában, de mivel Lena
folyamatosan távolodik tőle, nem hogy megismernénk, hanem egyenesen
elveszítjük, így túl sok szót nem tudok róla mondani.
Az egyik
kedvenc karakterem, Lena unokatesója, Grace
volt, aki bár keveset szerepelt a történetben, az írónő még is elérte, hogy
megszeressem, hogy közel érezzem magamhoz és számítson nekem, hogy mi történik
vele. Mások olyanok voltak, mint statiszták egy filmben, néha felbukkantak
amikor szükség volt rájuk, aztán meg eltűntek, amikor teljesítették a
feladatukat.
„Minden
rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe
mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.”
Összességében:
Nekem nem
tetszett a szerelmi szál, a szereplők megalkotottsága elég felszínes, valahogy
nem jön át. Viszont a leírások szépek, magukkal ragadók, néhol talán kicsit túl
sokak is már. A világ érdekes, nem lerágott csontú. Ami az egészet megdobja, az
az utolsó két-három bekezdés, emiatt adok neki még egy esélyt és elolvasom a
folytatásait is.
Az
alapkoncepció miatt, mindenképpen érdemes elolvasni az első részt.